udvarhelyi katonai kerület, 1849 – (1854) 1860. okt. 20: a szabadságharc leveretése után az önkényuralom alakította 6 katonai közigazgatási egység egyike az Erdélyi Nagyfejedelemségben. – É-on a →rettegi katonai kerület és az azt 2 részre osztó I. oláh határőr ezred, K-en az országhatár (Moldva), D-en az országhatár (Havasalföld), a →szebeni katonai kerület, Ny-on a rettegi és a →gyulafehérvári katonai kerület határolta. A Székelyföldet (Maros-, Udvarhely-, Csík- és Háromszéket) fogta össze. 4 körzetre, ezeket alkörzetekre osztották: 1. csíkszeredai körzet (csíkbánkfalvai, csíkszépvízi, gyergyószentmiklósi alkörzetekkel); 2. marosvásárhelyi körzet (káli, kibédi, mezőkövesdi vajai alkörzetekkel, Marosvbásárhely várossal); 3. sepsiszentgyörgyi körzet (kézdivásárhelyi, nagyajtai, nagyborosnyói, uzoni alkörzetekkel); 4. udvarhelyi körzet (bözödi, homoródalmási, székelykeresztúri, szombatfalvai alkörzetekkel és Udvarhely várossal). Ter. 227,70 mf² 1850: az ~ 473 településén (2 város, 7 mezőváros, 449 közs., 15 puszta) 75. 334 házában, 82.776 lakásában 371.584 fő élt. Ebből 123.129 (33,14%) m.; 180.710 (48,63%) székely; [együtt 81,77%], 322 szász; 717 ném.; 2.278 (0,61 %) örmény; 52.911 (14,24 %) oláh; 1.035 (0,28 %) zsidó; 10.120 (2,72 %) cigány; 362 egyéb nemzetiségű – 157.176 (42,3 %) r. k.; 33.962 (9,14 %) g. kat.; 125.980 (33,9 %) ref.; 397 ev.; 31.657 (8,52 %) unit.; 21.381 (5,75 %) g. kel.; 1.031 (0,28 %) izr. vallású; (az összeíráskor 14.857 lóval és 83.483 szarvasmarhával). Az igazgatást a 7 katonai nyomozó törvszék, a „tisztító bizottmányok”, majd az 1850 nyarán kialakított új bírósági szervezet és a szakigazg. végezte. Ezek kiépítése hozzáértő és megbízható, udvarhű tisztviselőket kívánt, többségük szász volt, de érkeztek a birod. Ny-i feléből is osztr-ok, ném-ek, csehek, lengy-ek, stb. A m-ok megbízhatatlanok lévén  (értelmiségünk részben börtönben, részben bujdosásban v. passzivitásban) igen kevesen vállaltak hivatalt, cáfolva azt a csalfa propagandát, hogy „a nemzetiségek azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül”. ~ben, a székelyek – a miniszteri indoklás szerint – nem érdemeltek kárpótlást a szabharc alatti károkért. Csapás volt a lakosság számára – különösen a főbb utak mentén – a katonák és tisztek beszállásolása, amit a nemességnek is viselnie kellett. A nyomorúságot fokozta a Kossuth-bankók pénzhiányt is okozott  érvénytelenítése és a K-i marhavész terjedése. A szász univerzitás „hűségéért” 1850: kedvező föltételek mellett 1,5 millió ft-os kölcsönt kapott a kincstártól; 80.000 ft segélyt az elpusztult oláh tp-ok újjáépítésére, →Székelyföld népét együttesen büntették. Az első kormányzó, Ludwig Wohlgemuth br. (+1851. IV. 29.) megfeddte a székelyeket forr-i magatartásuk miatt, szinte minden székely tisztviselőt elbocsátott. A tisztogatás után papok, ügyvédek, gazdatisztek, kisnemesek hosszú sorát fogdosták össze, s ezek zöme szabadulása után sem kerülhetett vissza régi helyére, szétszóródott az országban. 1851: Makk József (1810–1868) tüzérezr. Kossuth Lajos (1802–1894) megbízottjaként és csíkszentgyörgyi Gál Sándor (1817–1866) honv. ezr. titokban fölkelést kezdek szervezni, a Székelyföld főnöke bágyi Török János (1807–1854) ref. hittanár, akinek sógora ~é, martonosi Gálfi Mihály (1817–1854) ügyvéd. Külf-i hírszerzés és besúgás után a leleplezett összeesküvés vez-it fölakasztották, beszervezettjeit börtönbe zárták. 1851. VII. 22: föloszlatták a székely határőrezredeket, az ezek fönntartására adományozott (főként Maros és Háromszék havasainak) birtokjoga másfélszáz évig nem rendeződött. 1852: a birod-i rendőrfőhatóság kiépítésével az önálló pol-i rendőrség föladata lett az élet minden területének ellenőrzése, az idegenforgalomtól a színházakig. A csendőri és rendőri hálózat ügynökök hadát alkalmazta, akik a társad. minden rétegét figyelték, megsejtett szándékait is jelentették. Az alkalmi besúgók is kihasználták, hogy hivatalosan szabályozták a szakáll- és kalapviseletet viseletet, tiltották idegenek befogadását éjszakára, Kossuth-bankó megőrzését, stb. –1854: az újabb pol-i beosztás szerint Erdélyt 10 ker-re osztották, a székelyudvarhelyi kerület-nek is nevezett ~ ter-e 137,07  mf². Hozzá tartozott  →Udvarhely szék a →marosvásárhelyi kerülethez került sáv (Maros szék határa mentén Oláhzsákodtól Korondig) kivételével és az egész  →Csík szék. Az 1850: nem kellően szervezett népszámlálást, 1857: a közigazg. újabb átszervezését megelőzően megismételték. 1857: a népszámláláskor a 9. ~ baróti, csíkkozmási, csíkszeredai, gyergyószentmiklósi székelykeresztúri és székelyudvarhelyi járása, 41.000 háza, 41.616 lakásában 191.554 fő élt. Vallásuk 109.797 (57.32 %) r. k.; 16.515 (8,62 %) g. kat.; 1.675 (0,87 %) örmény kat.; 31.535 (16,46 %) ref.; 207 ev. 22.494 (11,74 %) unit.; 9248 (4,83 %) g. kel.; 8 örmény ort.; 78 izr. Foglalkozás szerint 256 pap, 671 hivatalnok, 321 katona (nem tényleges), 24 író és művész, 7 ügyvéd és jegyző, 47 egészségügyi, 27.807 földbirtokos, 126 ház- és járadéktulajdonos, 1666 gyáros és iparos, 284 keresk., 11 hajós és halász, 8435 mezőgazd. munkás, 767 ipari munkás, 66 keresk. munkás, 1408 szolga, 10.009 napszámos, 10.824 egyéb 14 é. fölüli ffi, 128.825 nő és 14 é. aluli gyerek. 1860. X. 20: kiadott →októberi diploma visszaállította az 1848 előtti közigazg-t (→udvarhely szék) – Középisk. Székelyudvarhelyt r. k. főgimn. (1593–) részben világi tanárokkal 1852 : a 7., 1853: a 8. o-t indították, 1854: tartották az első érettségit. 1857: 7 tanár 144 diákot tanított; 1866: az erdélyi r. k. Státus vette át. – Ref. koll. (1670–) 1852: 6 o-os gimn. és 2 é. bölcs. tagozat, az első érettségit 1867: tartották. [Székely]Keresztúron unit. gimn. (1794–) 1856–: helyi tantervű 5 o. gimn. 2 tanárral.  88

Deák Farkas: Fogságom története. Pest, 1869. [új kiad. Előszó és jegyz. Kovács József. Bukarest, 1972. (Téka)] – Kacziány Géza. A magyar mémoire-irodalom 1848-tól 1914-ig. Bp., 1917. (Kvtári füzetek 3.) – Endes 1935: 550. – A székelykeresztúri líceum évkve 1793–1968. Székelykeresztúr, 1968. (Ütő László: A székelykeresztúri líceum 175 é. tört-e) – Székely vértanúk 1854. Vál., bev. és jegyz. Károlyi Dénes. Uo., 1975. (Téka) – Erdély tört. 3. köt. 1830–tól napjainkig. Bp., 1986. – Mészáros 1988:260. – Dányi 1992. – Dávid 1994:132. (vallás + nemzetiség) – Varga E. 2002. V: 12.